2010. december 13.

Felsőrönök - Szent Imre templom / Ober Radling - Sankt Emerich Kirche

A felsőrönöki Szent Imre templom csupán néhány méterre áll a határtól. 1902 és 1904 között építették a régi templom helyére. A régi épület az 1800-as évek végére rossz állapotba került, nem a kijavítása, hanem a lebontása mellett döntöttek. Az új épületben elhelyezték a régi templomról készült festett képet is. Azt, hogy milyen volt ez a régi templom, mégsem tudjuk, hiszen a kép elveszett, vagy talán meg is semmisült. A templomról az első ismert adat a XV. századból, tehát legalább fél évezredig keresztül fennállt. Az új templom a felépítését követő fél évszázad után jutott a megsemmisülés határára. Eredetileg Rönök és Borosgödör (Inzenhof) közös temploma volt. Trianon után Borosgödör Ausztriához került, de az ott élő hívek a Szent Imre templomot továbbra is látogathatták.  1946-ban Felsőrönök lakóinak nagy részét kitelepítették, 1951-ben, miután a plébános Ausztriába elmenekült, a templomot „bezárták”, ott hosszú időre mindenfajta egyházi tevékenység megszűnt. 1971-ben az akkori megyei tanácselnök a templom lebontását kezdeményezte, ami ellen az egyház sem tiltakozott. (A templommal szomszédos iskolát és a plébániaépületet már az 1950-es években lebontották). Az épület mégis megmaradt, de romossá vált. Tetőzete beszakadt, félő volt, hogy magától összedől. A tornyot a határőrök magasfigyelőként használták. „Civil ember” a templom közelébe sem nagyon mehetett, pedig itt van a temető is.
A felsőrönöki Szent Imre templom megmentését a szomszédos burgenlandi falvakban élők kezdeményezték. Ők közelről, de a határ másik oldaláról jól láthatták, hogy milyen állapotba került az épület. Az újjáépítésre és az újraszentelésre rendszerváltás után, 1992-ben kerülhetett sor.

Felsőrönök - Szent Imre templom a térképen




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése